Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

BERHI aranyérem!

2016.04.05

Tizenkét év után újra aranyérmet szerzett a BERHI Bírkózó Sportegyesület.

2016. március 19-én (szombaton) Pestszentimrén, a Sportkastélyban csoportos rendszerben került lebonyolításra a II-III. és III-IV. korcsoportos leány diákolimpia küzdelmei. A két korosztály megmérettetésén összesen 224 birkózó állt rajthoz, akik három szőnyegen küzdhettek a diákolimpiai bajnoki címekért.

2002-ben Horváth Viktória, 2004-ben Németh Zsanett után, 2016-ban a BERHI BSE 1 arany, 1 ezüst, 1 bronzérmet, valamint 1 V. helyezést ért el.

A II-III. korcsoport bajnoka:

+ 65 kg: Babai Celesztina

40 kg (13 induló) 5. Drexler Dália

43 kg (14 induló) 3. Németh Alexandra

52 kg (5 induló) 2. Csonkás Veronika 

Mind a négy helyezett a Bocskai István Református Általános Iskola Papkeszi tanulója.

A fenti kiváló eredmény 4 fős edzői gárda csapatmunkájának köszönhető, továbbá köszönjük 

a Papkeszi Bocskai István Református Általános Iskola igazgatójának – Bollók Gyula – segítségét, aki lehetővé tette a versenyen való részvételt. 

Nesó Sándor BERHI BSE elnök, vezető edző

 

1-kepek--2-.jpg1-kepek--9-.jpg