Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Eredményes tanévet zárta 2009/2010-es tanévben a Bocskai István Református Általános Iskola.

Az év során javultak az intézmény tárgyi feltételei. Tanév kezdésre elkészültek a vizes blokkok, tantermek festése. A tanév során négy tanteremben korszerű világítást építettünk ki. Megújult a tornaterem pályafestése. Az iskola környezete bekerítésre került. A Közoktatási Közalapítvány eszközbeszerzési pályázatán sport- és szabadidős eszközöket nyert intézményünk. A Szegedi Tudományegyetem TÁMOP 3.2.2. pályázatának együttműködő partnereként szakmai és anyagi támogatásban részesült intézményünk.

 

A Bocskaisok tanulmányi eredménye igen szépen alakult a tanévben. Az iskola tanulmányi átlaga 3,9. Magatartás átlag: 4,2  Szorgalmi átlag: 4,0.

 

A tanévzáró ünnepélyünkön Torma Szimonetta Tina végzős tanuló nyolc éven át tartó kiemelkedő tanulmányi munkájáért és példamutató magatartásáért, szorgalmáért Bocskai Díjban részesült.

 

Tóth Kinga nyolcadik osztályos tanulót eddigi kiemelkedő munkájáért Bocskai plakettben részesítettük.

 

Az idén  hárman gimnáziumban (ketten országos hírű, Lovassy, Vetési Gimnázium), nyolcan szakközépiskolában, hatan szakiskolában tanulnak tovább.

 

Ebben a tanévben igen sok versenyen szerepeltek jó eredménnyel tanulóink: 2010. január 12-én Körzeti Asztalitenisz Diákolimpián I., II., és III. helyezettek lettek tanulóink.

 

2010. január 21-én Szentkirályszabadján, a Területi Irodalmi vetélkedőn I. helyezést ért el iskolánk csapata.

 

2010. január 24-én a Veszprém Megyei Asztalitenisz versenyen az első 10 közé jutottak tanulóink.

 

Kosárlabda körzeti Diákolimpián 2010. február 24-én a lányok III. helyezést értek el, március 3-án II. helyen végeztek, március 5-én III. helyezést értek el.

 

2010. március 13-án az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskolában megtartott népdaléneklő versenyen arany és ezüst minősítést szereztek versenyzőink.

 

2010. április 10-én Területi Szavalóversenyt szervezett iskolánk 5 település diákjainak.

 

Iskolánk diákjai közel 600 diák közül 4. helyezést értek el a Fekete István irodalmi versenyen.

 

Várpalotai rajzversenyen három tanulót díjaztak iskolánkból, négyen elismerő oklevelet kaptak kiemelkedő munkájukért.

 

„A biztonságos közlekedésért” címmel kiírt országos rendőrségi rajzpályázaton megyei szintű elismerésben részesült több tanulónk, illetve három tanulónk rajza továbbjutott az országos versenyre.

 

Országos Református Tanulmányi verseny: Balatonfenyves május 28-29., egy tanulónk II. helyezést ért el, egy tanulónk pedig  III. helyezett lett az angol nyelvi betűző versenyen.

 

A Gyenesdiási népdaléneklő versenyen különdíjat kapott egy tanulónk.

 

A Jonatán Első Országos Könyvmolyképző Levelező versenyen iskolánk tanulói igen szép eredménnyel szerepeltek.

 

Iskolánk tanulói Ajkán megyei egészségügyi versenyen vettek részt.

 

Három tanuló vett részt Balatonfűzfőn a megyei informatika versenyen.

 

A tanévben háziversenyeket is szerveztünk: matematika, történelem, szép kiejtési versenyt alsó-felső tagozaton, komplex egész délelőttöt betöltő vetélkedőt, alsó tagozaton.  

 

Nyolcadikosaink kis érettségi vizsgát tettek júniusban matematika, magyar irodalom és nyelvtan, valamint történelem tantárgyakból.

 

Ebben a tanévben összesen 47 szervezett programot biztosítottunk diákjainknak, rengeteg szervezett tanulmányi kiránduláson vehettek részt, összesen 13 települést látogattak meg 2711 km-t utazva iskolabuszunkkal.

 

Szakköreink népszerűek voltak tanulóink körében (foci, citera, rajz, néptánc, ISK, informatika, angol, karate).

 

Megragadva az alkalmat szeretnék köszönetet mondani minden dolgozónak, aktív támogatónak, Fenntartónak, Önkormányzatnak, szülőknek  támogatásukhoz, s kívánom, hogy a jövő tanévben is ilyen sikeres tanévet zárhassunk mindenki közreműködésével.

 

 

 

Bollók Gyula

 

igazgató

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.